30 éves a Nyírbátori Lions Club

2022. szeptember 15-én, csütörtökön, egy nagyszabású rendezvény keretein belül ünnepelte megalakulásának 30. évfordulóját a Nyírbátori Lions Club. A program előtt ünnepi klubülést is rendeztek, melyen részt vett Koncsik István kormányzó is.

13 órától vette kezdetét a program, melynek helyszíne a Csekő Kávéház és Étterem volt. A meghívott vendégek, illetve a klub egykori és jelenlegi tagjai közös ebéddel kezdték a nosztalgiázást: jelen volt az Nyíregyházi Első Lions Club-tól többek között dr. Chrabák László PDG és Cidor Mihály régió elnök is. A két klub jó kapcsolatot ápol, a nyíregyházi klub anno a nyírbátoriak fiókklubjaként alakult meg.

A jelenlévők meghallgathatták Máté Antal polgármester úr köszöntőjét, aki méltatta a klub tevékenységét és kiemelte a várossal való jó kapcsolat fontosságát. Vígh Béláné a Nyírbátori LC jelenlegi elnöke szintén köszöntötte a jubileumra összegyűlt tagokat és vendégeket. Koncsik István kormányzó elismerően szólt a klub tevékenységéről és gratulált a jeles évfordulóhoz, melynek kapcsán elismeréseket adott át az alábbiak szerint 8 tagnak:

Alapítók és 30 éve tagok: (6 fő)

Dr. Stefán Éva
Molnár László
Dr. Gaál Mihály
Petróczki Ferenc
Petróczki Ferencné PDG
Baracsi Lajos

Több éve tagok és kiemelkedő az aktivitásuk: (2 fő)

Baracsi Lajosné
Jakabné Harcsa Erzsébet

Petróczki Ferencné PDG, alapító tag "30 év a jószolgálat jegyében" című előadását nagy érdeklődéssel hallgatták, felidézte az elmúlt 3 évtized legemlékezetesebb pillanatait, illetve kormányzóságának (2001-2002) legfőbb eseményeit.

16 órától rövid városnézés következett, a kültéri program során Petróczki Ferencné PDG és Koncsik István felavatta a LIONS kőnél elhelyzett emléktáblát.

Az este jótékonysági programmal folytadótott a Nyírbátori Kulturális Központban, ahol a vendégek megtekinthettek egy zenés, színházi estet (Buzogány Béla Színháa: Operett Szalon). Az előadás jótékony célt szolgált, a befolyt összeget a fogyatékkal élők otthoni ápolásának támogatására fordítja a klub.


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba