A Máltai Szimfónia jótékonysági koncertje Monoron
2023. április 21-én, pénteken 18 órától "Valahol a világban" címmel rendezett jótékonysági koncertet a Máltai Szimfónia Monoron, mely a 30 éves Monor Hegyessy LC szervezésében valósulhatott meg.

A programnak a Vigadó Kulturális és Civil Központ adott otthont, az est Hanzelik Andrea igazgató általános köszöntőjével indult, melyet Koncsik István, a LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége kormányzójának megnyitó beszéde követett. A szépszámú közönség megismerhette a Szövetség eddig elért eredményeit, programját és a jövőbeli feladatokat. A kormányzó méltatta a Monor Hegyessy LC jószolgálati tevékenységét, továbbá meglepetésként elismerő okleveleket is átadott a 30. jubileumát ünneplő klub elnökének, Monori Sándornak. A klub egyúttal a következő hazai kormányzót is adja a Szövetségnek, a koncertet szintén megtekintő Hégely Péternek.

A Máltai Szimfónia koncertjének első blokkja után Darázsi Kálmán, Monor város önkormányzatának polgármestere mondott köszöntő beszédet, melyet a zenei produkció második felvonása követett. A beszédek sorát Lantos Szilárd, a Máltai Szeretetszolgálat Társadalmi Felzárkózási Terület Vezetője folytatta, a Máltai Szimfónia nevében pedig Nagy Kálmán beszélt. A koncert harmadik, egyben záró blokkja után a közönség állva tapsolt, ékes bizonyítékaként annak, hogy egy színvonalas, zenei élményekben gazdag programon vehettek részt. Az est állófogadással zárult, melyen a bevételből befolyt 402 000 Ft-ot át is adták a Máltai Szimfónia részére. Az összeget a hátrányos helyzetű gyermekek zenei oktatására fordítják. A mostani koncert egy nagy összefogás eredménye, hiszen a LIONS vezetésével a Vigadó, az Önkormányzat és a Máltai Szeretszolgálat támogatása is szükséges volt a koncert létrejöttéhez.

A Máltai Szimfónia egy zenei-szociális program, amelynek lényege a hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok megszólítása, közösséggé formálása a közös zenélés révén. A módszer küldetése, hogy zenei eszközökkel segítsen a gyerekek és fiatalok szociális problémáin. Célja egy olyan élő közösség építése, ahol a megtartó erő az együttzenélés öröme és a személyes kapcsolatok mélysége. A módszertan alapját az önismereti és segítő beszélgetésekkel egybekötött csoportos zenetanítás és zenekarépítés dinamikus rendszere jelenti. A programban dolgozó kollégák mindannyian egy megfelelő felkészítést követően úgy állnak munkába, hogy felkészülten reagálnak a nincstelen családok gyermekeinek helyzetére. A Szimfónia programot 2013-tól folyamatosan fejlesztik. Mára egy nagyon egységes módszertan mentén dolgoznak, ahol a zenén keresztüli közösségfejlesztő és szociális segítségnyújtó funkció is megvalósul. A program tapasztalatai alapján az iskolai lemorzsolódás csökken, javul a magaviselet és az önismeret fejlődik.
További fotókat a Monor Város Hivatalos Facebook Oldalán találhatunk!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Köszönet a svédországi lionok önzetlen segítségéért
2023. március 01. 12:00
Club híreink
Jótékonysági LIONS partit rendeztek Sopronban2023. június 03. 15:00 Tartalmas LIONS évet zárt a Kecskeméten megtartott Konvenció
2023. május 20. 10:00 IX. Mindannyian Mások Vagyunk! - Tehetségnap Nyíregyházán
2023. május 12. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.