III. LIONS Jótékonysági Diabétesz Futás Szegeden

2023. április 29-én, szombaton rendezték meg Szegeden a III. LIONS Jótékonysági Diabétesz Futás névre keresztelt, vércukorszint méréssel kiegészített rendezvényt, melynek bevételéből cukorbeteg gyerekeket tudnak majd támogatni. A Szeged Első LC sikeres rendezvényén jelen volt és beszédet mondott Koncsik István kormányzó is.
Harmadik alkalommal rendezte meg Jótékonysági Diabétesz Futását a Szeged Első Lions Club. A szombati eseményhez az időjárás is kegyes volt: kellemes napsütés fogadta a Délvidék Ház udvarán gyülekezőket. Koncsik István kormányzó köszöntőjében kiemelte, a világ legnagyobb szervezete, a LIONS elsősorban a szem egészségének megőrzését tűzte ki célul világszerte, a diabétesz és a látásromlás azonban párban jár, így fontos erre a betegségre is felhívni a figyelmet.
Az eseményről készült, összegző videó az alábbiakban tekinthető meg:
Mihályi Géza főszervező a szegedi klub képviseletében elmondta, hálásak a Zue.hu Szegedi Vízilabda Egylet játékosainak, hogy jelenlétükkel ők is támogatták a programot. Kiss Csaba vezetőedző elárulta, minden jótékony célú rendezvény mellé szívesen odaállnak, a diabétesz kapcsán azonban érintettségük is van, hiszen egyik játékosuk, Leinweber Olivér is cukorbeteg.
– Őt is támogatjuk azzal, hogy eljöttünk és mindenki mást is, aki hasonló problémával küzd, emellett pedig azt is megmutatjuk, hogy a sport és a diabétesz nem zárja ki egymást
– tette hozzá.

A közös bemelegítés után a töltésen teljesíthették a résztvevők a kijelölt 4 vagy 10 kilométeres távokat. Minden futó ajándékcsomagot kapott, a rendezvény helyszínén pedig vércukormérésre és inBody testelemző mérésre is volt lehetőség. A rendezvény bevételéből a Diabeteses Gyermekeket Támogató Egyesületet segíti a Szeged Első Lions Club. Román Rita, az egyesület vezetője elmondta, a pénzből egyrészt tábort szeretnének szervezni, másrészt rászoruló gyerekeknek juttatnak majd belőle eszköztámogatásra.
Forrás: delmegyar.hu
További fotók a linkre kattintva érhetőek el!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Békeposzter pályázat 2024-25. évi beszámoló2025. február 19. 13:00 Különleges esemény helyszíne volt a Magyar Állami Operaház
2025. február 19. 11:00 LIONS V4 síverseny Szlovákiában
2025. február 18. 14:00
Club híreink
A LIONS Világszövetség elnöke díjjal ismerte el Koncsik István IPDG munkáját2024. február 17. 17:00 Nagy sikerrel zárult a BNI Hungary jótékonysági estje
2023. december 02. 16:00 Melvin Jones Díjban részesült Koncsik István IPDG
2023. szeptember 22. 15:00
Lions szövetség eseményei
LIONS Konvenció 20252025. május 23. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.