Kormányzói látogatás a Pestszentlőrinc LC klubülésén

2023. március 8-án tartotta soron következő klubülését a Pestszentlőrinc Lions Club, melyre elfogadta a meghívást a LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének kormányzója, Koncsik István is.
A jó hangulatú klubülésen bemutatkozott a tagoknak Koncsik István, beszélt saját klubjáról, a digitális függőség ellen küzdő Digital LC-ről, a szövetség fő programjairól, a reformokról, a bővülő partnerkapcsolatokról, valamint a klubok előtt megnyíló pályázati lehetőségekről is. Koncsik István megköszönte Spissák István áldozatos munkáját, amit már egy évtizede végez a szemszűrő busz kapcsán, továbbá Zatik József Trijumelage programban végzett munkásságát is.
Nőnap alkalmából köszöntötték a klub hölgy tagjait, valamint nemzetközi elismeréseket is átadtak két klubtagnak 20 éves LIONS tagságuk kapcsán. Zatik József elnök beszélt a klub tevékenységéről, továbbá kiemelte a március 9-re tervezett szemszűrési programjukat, melynek keretein belül értelmi fogyatékos gyermekek szemszűrését végezték el, segítve ezzel szemüveghez jutni az arra rászorulókat.
Beszéltek továbbá a Digital LC tevékenységéről is, megfogalmazódott az igény, hogy a klub által javasolt iskolákban is lehetne előadásokat tartani a digitális függőség hatásairól, hatékony kezeléséről.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
LIONS Kormányzói Bál - 20242024. február 17. 19:00 Trijumelage 2023 - Jószolgálati lovas program Franciaországban
2023. szeptember 29. 13:00 Kecskeméten rendezik meg az Első LIONS Horgász Csapatversenyt
2023. szeptember 05. 13:00
Club híreink
Melvin Jones Díjban részesült Koncsik István IPDG2023. szeptember 22. 15:00 Megalakult a Beregszász Lions Club
2023. július 12. 17:00 Szintet lépett a LIONS és a Rotary együttműködése
2023. június 24. 11:00
Lions szövetség eseményei
Évközi Konvenció2023. december 09. 10:00 III. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2024. február 03. 10:00 Kormányzói bál
2024. február 17. 18:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.