LIONS-Rotary közös rendezvény Mosonmagyaróváron

2023. március 21-én, kedden a Simbad Hotel & Bar volt a helyszíne annak a LIONS-Rotary rendezvénynek, ahol a közösen gyűjtött adomány átadása mellett új tagokat is avatott a két szervezet. A LIONS Clubok Magyarországi Szövetségét Koncsik István kormányzó képviselte, Réti László pedig a Rotary kormányzójaként volt jelen az eseményen.
A Magyaróvári Katolikus Karitásszal együttműködve immáron második éve szervezett az adventi hétvégéken közös programokat a helyi LIONS és Rotary klub, melynek eredményeként 500 000 Ft-ot sikerült összegyűjteniük az Éltes-iskola javára. Az adományt az intézmény vezetője, Éder Etelka vehette át: a felajánlásból az iskola autista diákjai számára terveznek kialakítani egy fejlesztő szobát.
A keddi rendezvény egy újabb szép példája annak, hogy a civil szervezetek összefogással még hatékonyabban tudnak segíteni a rászorulókon. A LIONS és a Rotary egyre szorosabb együttműködésben dolgozik: sok kezdeményezés van klub és település szintjén, ahol mindkét szervezet közösen hajt végre valamilyen jószolgálati tevékenységet.
További fotók a kisalfold.hu oldalán!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Köszönet a svédországi lionok önzetlen segítségéért
2023. március 01. 12:00
Club híreink
Jótékonysági LIONS partit rendeztek Sopronban2023. június 03. 15:00 Tartalmas LIONS évet zárt a Kecskeméten megtartott Konvenció
2023. május 20. 10:00 IX. Mindannyian Mások Vagyunk! - Tehetségnap Nyíregyházán
2023. május 12. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.