Nagy sikerrel zajlott a Lions képzési hétvége Kecskeméten

2022. szeptember második hétvégéjén zajlott Kecskeméten, a Hotel Három Gúnár és Rendezvényházban a 2022/2023 lions év első képzési programja, melyet az elnökök, titkárok és médiások részére szervezett a szövetség. Az esemény sikerességét mutatja, hogy 30 klub közel 70 fővel képviseltette magát!

A helyszínre való megérkezés már a pénteki napon kezdetét vette, ezen a napon kb. 20 fő hangolódott a hétvégére közös beszélgetésekkel és egy finom vacsora elfogyasztásával.

A képzés szombati napja a regisztrációval indult, aki előzetesen beregisztrált, az meg is jelent, így elmondható, hogy a szövetség 41 klubjából 30 jelen volt. Volt olyan klub, amelytől 1 tag érkezett, de olyan is, ami 4-5 fővel képviseltette magát. Jelen volt Hégely Péter I. Alkormányzó, Hunyadi János II. Alkormányzó, a kabinet tagjai, a különböző programok felelősei, továbbá tiszteletét tette Anders Rendik svéd D-101 alkormányzó is. Az már a reggeli órákban is látszódott, hogy a személyes találkozást semmi nem pótolhatja: az ország minden pontjáról ideutazó oroszlánok örültek, hogy a vírushelyzet miatt elmaradt országos találkozókat most kicsit bepótolhatják, a képzés és az ismeretek bővítése mellett természetesen ez egy csapatépítő program is volt egyben.

A rendezvény Koncsik István kormányzó köszöntőjével indult, melyben kiemelte az aktuális lions év elmúlt két hónapjának megvalósult eredményeit, meghallgathattuk a szövetség legfőbb célkitűzéseit, a tervezett hazai és nemzetközi programokat, illetve az előttünk álló, megoldandó feladatokat.

A kormányzói beszéd után következett a klubok bemutatkozása: 30 ismertető anyagot hallgathattunk végig a nap során, mely a visszajelzések alapján igencsak hasznosnak bizonyult, hiszen a klubok ötleteket meríthettek egymás programjaiból, rendezvényeiből, az adománygyűjtések különböző lehetséges formáiról. A nép végén interaktív jelleggel a klubok által felvázolt problémákra, főbb kérdésekre is választ kaphattak. A szombat este egy jó hangulatú, éneklős-gitározós bulival zárult, ismét egy olyan csapatépítő mozzanat, melyre évek múlva is jó érzéssel gondolunk vissza!

A képzési hétvége töretlen lendülettel vasárnap is folytatódott: az előadások sorát Fésűs András PDG nyitotta meg, aki az LCIF (Lions Clubs International Foundation) fontosságáról beszélt. Ezt követően Dr. Belatiny-Kenéz Attila, az Egészségprogramok felelőse szólt a szűrési programokról, illetve a szemszűrő busz használatának lehetőségéről. A csoportbontást követően két különböző teremben zajlottak tovább az események, melyen az elnökök és titkárok, illetve a krónikások hallgathattak meg hasznos előadásokat. Utóbbiak Árvai Zoltán szerkesztő-kommunikációs vezető, Boronkay Gusztáv PDG, Darabos Erika, a lions weblapok szerkesztője, továbbá Kalocsai Sándor LCMSZ média felelős beszámolóin keresztül kaphattak értékes információkat, melyeket a jövőben felhasználhatnak krónikás munkájuk során. Az elnökök, titkárok meghallgathatták dr. Halmos Mária, GAT felelős, Süle János Róbert, szenior titkár, valamint Molnár Gábor GLT felelős tartalmas előadását.

A hétvége egyértelműen sikeres rendezvény volt, az újabb képzési alkalomra pedig már nem is kell sokat várni, hiszen a tervek szerint tavasszal ismét találkozunk!

Köszönjük mindenkinek, aki eljött és velünk töltötte Kecskeméten szeptember második hétvégéjét!


Képgaléria


Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba