Szintet lépett a LIONS és a Rotary együttműködése

Koncsik István 2022-2023-as kormányzói éve új szintre emelte a LIONS és a Rotary együttműködését: a januári munkaebéd, illetve az utána következő egyeztetések után 2023. június 24-én Kecskeméten a Four Points by Sheraton Hotel és Konferenciaközpontban találkoztak ismét a felek, ahol Koncsik István LIONS kormányzó, illetve Réti László, a Rotary kormányzója írt alá együttműködési megállapodást.
A két szervezet életében mérföldkövet jelentő eseményre a Rotary éves district konferenciájának keretein belül került sor. Koncsik István mellett a LIONS Clubok Magyarországi Szövetsége részéről jelen volt Hégely Péter I. alkormányzó, Réti László Rotary kormányzót pedig elkísérte Kovácsné Gila Erzsébet leendő kormányzó is, az együttműködési megállapodást ők is aláírták. Mindez azért is fontos, hogy az aktuális kormányzók által elindított együttműködés a jövőben is dinamikusan tudjon működni.
A LIONS és a Rotary szinte hasonló jószolgálati tevékenységet folytat, ezért is nagy jelentőségű a 2023. június 24-én aláírt megállapodás. Ennek célja, hogy a két szövetség munkáját több területen is szorosabbra fűzze, folyamatosan egyeztetve a közösen megvalósítható és megvalósítandó projektekről és lehetőségekről, tiszteletben tartva egymás tevékenységét és tagjait.
Kiemelendő, hogy a LIONS és a Rotary szeretné előmozdítani a két szövetségen belül működő vállalkozók közös munkáját. Felek ezt a célt úgy szeretnék elérni, hogy az ezen együttműködésekből fakadó bevételből mindkét szövetség részesüljön. A Rotary és a LIONS közös gazdasági networking hálózatot hoz létre a két szövetség tagságában lévő 500-600 vállalkozóból, elősegítve a két jószolgálati rendszert támogató és tagságát alkotó vállalkozók üzleti tevékenységét. Ezt többek között az informatikai eszközök/szoftverek közös használatával és számos olyan megoldással oldják meg, amely a két szövetség szinergiáit használja fel.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kecskeméten rendezik meg az Első LIONS Horgász Csapatversenyt2023. szeptember 05. 13:00 Új pályázati lehetőségek jelentek meg a Városi Civil Alap keretében
2023. szeptember 05. 10:00 Kalifornia állam volt LIONS kormányzójával találkozott Hunyadi János I. Alkormányzó
2023. augusztus 28. 16:00
Club híreink
Megalakult a Beregszász Lions Club2023. július 12. 17:00 Szintet lépett a LIONS és a Rotary együttműködése
2023. június 24. 11:00 Ismét Magyarországra látogatott Brian E. Sheehan nemzetközi elnök
2023. június 12. 18:00
Lions szövetség eseményei
Trijumelage2023. szeptember 27. 08:00 I. Kabinetülés
2023. október 06. 14:00 II. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2023. november 04. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.