30 éves jubileumát ünnepli a Gyöngyös Mátra Lions Club

30 éve alakult meg a Gyöngyös Mátra LC: a jeles jubileum kapcsán egy ünnepségsorozattal készültek, melynek első állomása volt a klub elmúlt 3 évtizedének tevékenységét bemutató kiállítás megnyitója. Az eseményre 2023. május 10-én, a Mátra Művelődési Központban kerül sor, melyre elfogadta a meghívást Koncsik István kormányzó is.
Dr. Füköh Levente, a Gyöngyös Mátra LC elnöke köszöntötte a rendezvény résztvevőit, ezt követően egy kis visszatekintés következett, melyben felidézte, hogyan és honnan indult, illetve hova jutott el a klub az elmúlt 30 évben. A felölelt időszakban jelentős utat tett meg a klub, csakúgy mint a magyar LIONS mozgalom, melyről már Koncsik István beszélt kormányzói köszöntőjében a kiállítás megnyitásának alkalmából.

A Kormányzó Úr a méltató szavak után összegezte a LIONS Clubok Magyarországi Szövetségének elért eredményeit, a kitűzött célokat, a jubileum kapcsán pedig oklevelek átadására is sor került, többek között elismerték a klub alapító tagjainak munkáját is.
A klub előző évi elnöke, Kósa László nyitotta meg a kiállítást, mely felvonultatta a korábbi évek fotóit, újságcikkeit, kapcsolódó tárgyakat (pl. YEC táborból hozott dolgok, korábbi évek kormányzói zászlajai, oklevelek, stb.). Kósa László beszélt a klub jelenlegi helyzetéről, kiemelt aktivitásaikról, illetve az Ukrajna Help segélyprogramban való részvételről is, mely már átnyúlik a következő kormányzóság időszakára.

A kiállításmegnyitót ünnepélyes klubülés követte, melyen a kormányzó szintén részt vett: Koncsik István mesélt többek között a virágzó nemzetközi kapcsolatokról, a pályázati lehetőségekről, a második LIONS kisbusz beszerzéséről, mely a szemszűrés mellett egyéb szállítási feladatokra is használható, segítve a klubok jótékonysági munkáját. A klubülésen lehetőség nyílt kérdések feltételére is, melyeket a kormányzó készségesen megválaszolt.
Az ünnepségsorozat május 19-én 19 órától folytatódik egy ünnepi hangversennyel, Érdi Tamás Liszt Ferenc-díjas zongoraművész közreműködésével, melynek helyszíne a Szent Bertalan-templom. Az ingyenes jótékonysági koncert alkalmával lehetőség lesz adománnyal segíteni klubunk jószolgálati tevékenységét.
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
2023 Cseh-Szlovák District 122 Konvenció és V4 találkozó2023. május 15. 14:00 V4 találkozó és téli játékok
2023. március 17. 09:00 Köszönet a svédországi lionok önzetlen segítségéért
2023. március 01. 12:00
Club híreink
Jótékonysági LIONS partit rendeztek Sopronban2023. június 03. 15:00 Tartalmas LIONS évet zárt a Kecskeméten megtartott Konvenció
2023. május 20. 10:00 IX. Mindannyian Mások Vagyunk! - Tehetségnap Nyíregyházán
2023. május 12. 10:00
Lions szövetség eseményei
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.