Horváth Miklóst választották meg az Európa Fórum Levéltárosa és Tanácsadója pozíciójára

A magyar küldöttség szempontjából igencsak sikeresnek mondható a Zágrábban megrendezett Lions Europa Forum, hiszen Volt Nemzetközi Igazgatónkat, Horváth Miklóst választották meg az Európa Fórum Levéltárosa és Tanácsadója pozíciójára.
A választáson két jelölt volt, az egyik Phil Nathan, aki az előző öt évben töltötte be ezt a pozíciót. Beszédében elmondta, hogy ezen időszak alatt három Európa Fórumot szerveztek meg sikeresen és szeretné a jövőben is - újabb öt évre - betölteni ezt a titulust. Ellenjelöltként Horváth Miklóst, Volt Nemzetközi Igazgatónkat mutatták be, aki köszöntőjében több reform bevezetését is szükségesnek tartotta, többek között a fórum nyelvezetének egyszerűsítését emelte ki. A szavazáson 32 ország vett részt (országonként a district kormányzója, vagy multi-district esetén annak vezetője), Horváth Miklós 19-13 arányban könyvelhette el a sikert, elnyerve ezzel öt évre a már említett Európa Fórum Levéltárosa és Tanácsadója titulust.

A Levéltáros és Tanácsadó az Európa Fórum élő lelkiismerete és személyében testesül meg az Európa Fórum folytonossága. Az öt évre megválasztott Levéltáros és Tanácsadó feladatai közé tartozik a meghozott döntések monitorozása, s közreműködés tanácsadóként a Felügyelő Bizottság és a Szervező Bizottság mellett. Az ő feladata biztosítani, hogy a meghozott döntések mindenkor megfeleljenek a Lions Klubok Nemzetközi Szövetsége és az Európa Fórum különféle szabályzatainak. Neki kell gondoskodni arról, hogy a meghozott döntések megfelelően végrehajtásra kerüljenek a későbbi években.
Horváth Miklós sikeréhez ezúton is gratulálunk!
Hír kategóriák
Lions szövetség hírei
Kecskeméten rendezik meg az Első LIONS Horgász Csapatversenyt2023. szeptember 05. 13:00 Új pályázati lehetőségek jelentek meg a Városi Civil Alap keretében
2023. szeptember 05. 10:00 Kalifornia állam volt LIONS kormányzójával találkozott Hunyadi János I. Alkormányzó
2023. augusztus 28. 16:00
Club híreink
Megalakult a Beregszász Lions Club2023. július 12. 17:00 Szintet lépett a LIONS és a Rotary együttműködése
2023. június 24. 11:00 Ismét Magyarországra látogatott Brian E. Sheehan nemzetközi elnök
2023. június 12. 18:00
Lions szövetség eseményei
Trijumelage2023. szeptember 27. 08:00 I. Kabinetülés
2023. október 06. 14:00 II. Kabinetülés (Wanatka Központ)
2023. november 04. 10:00
Club események
1% támogatás
Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.
Koncsik István kormányzó 2022-2023Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285
cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.
Hogyan lehet Lions Club tag?
A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.