Lezajlott az LCMSZ I. Kabinetülése

2022. szeptember 2-án, pénteken délután rendezték meg a Lions Clubok Magyarországi Szövetségének I. Kabinetülését, melynek helyszíne a budapesti Wanatka Központ volt. A kabinet tagjai ezúttal 12 napirendi pontban határozták meg előzetesen az ülés menetét.

Az I. Kabinetülés egyik legfontosabb pontja az LCMSZ új alapszabály tervezetének bemutatása volt, melyet véleményezésre a klubok azóta már meg is kaptak. Az ülésen több beszámoló is elhangzott, ezek sorát Koncsik István kormányzó nyitotta, aki beszámolt a sukórói alakuló ülés óta lezajlott Lions eseményekről és a 2022/2023 lions év első két hónapjában elvégzett munkákról, az elért eredményekről. Koncsik István ezen kívül beszélt még a kormányzói átadás-átvétel folyamatáról, a Wanatka Központ fejlesztési munkálatairól, a Kecskeméten megrendezendő Lions képzési hétvégéről, valamint a zágrábi Európa Fórumról is.

A kormányzói beszámolókat követően a kabinet tagjai Ragula Dalma kincstárnoktól kaphattak tájékoztatást az aktuális Lions év első félévének tagdíj befizetéseiről, Kissné Dr. Szabó-Kis Mária titkár pedig a taglétszám alakulásáról tájékoztatta a jelenlévőket.

Soron következő nemzetközi program a Trijumelage: a kiutazás részleteiről, a magyar versenyzőről és az egyéb tudnivalókról Gyulai Krisztina tartott előadást.

Szintén napirendi pont volt a 2023. évi Magyar Lions Cseretábor megrendezésének kérdése. A Nyíregyházi Lions Club az elhúzódó háború következtében nem tekinti megrendezhetőenk a tábort biztonságos feltételek mellett: az ezzel kapcsolatos fejleményekről Cidor Mihály számolt be a klub képviseletében.

A kabinetülés végén a régió és zóna elnökök rövid beszámolója következett a feladatkörükbe tartozó Lions clubok felkészülési helyzetéről, az ülést az egyéb témakörbe tartozó témák megvitatása zárta.


Képgaléria

Hír kategóriák

Club események

1% támogatás

Kérjük, adója 1 %-ával támogassa szervezetünket, és általa a hátrányos helyzetűeket. Klubunk az adományok 100%-át a nélkülözőknek juttatja.

Koncsik István kormányzó 2022-2023

Adószámunk:
19675132-1-42
Számlaszám:
10300002-20333522-00003285

cím: 1065 Budapest,
Podmaniczky utca 16. Fsz 6.

Hogyan lehet Lions Club tag?

A lions klubtagok idejüket és a képességeiket felajánlva segítik, erősítik a közösségeiket. A Lion a jószolgálati munka tapasztalatain keresztül új képességeket szerezhet, tartós barátságokat köthet, találkozhat igazi kihívásokkal, és sokat tanulhat, fejlődhet a feladatok megoldása során.

További információk a belépésről vagy Lépj velünk kapcsolatba